|
Kenyai kalandok
Kell némi vállalkozó kedv, na persze pénz is, hogy az ember Kenyát válassza úti céljául. Sohasem gondoltam arra, hogy a gyermekkoromban rongyosra olvasott afrikai vadászkalandok helyszíneit, valaha személyesen is láthatom, ezért fokozott várakozással készültem az útra.
Előzmények:
A kötelező oltásról minden utazási iroda mást mond, végül is nincs kötelező oltás, de a sárgaláz ellen ajánlott. Malária ellen gyógyszert kell szedni, nálunk a Lariam-ot írják fel, melynek óriási hátránya a rengeteg mellékhatás és ráadásul még inni sem lehet. Milyen nyaralás az, ahol a 40fokos melegben nem ihatok egy sört, este egy koktélt. Persze van megoldás: A Malarone nevű gyogyi mellékhatásai elhanyagolhatók és semmi absztinencia. Ezt is fel lehet íratni, de Magyarországon nem kapható, viszont a gyógyszerfutár néhány nap alatt behozza, igaz az ára kissé borsos, de megéri: 55€/doboz
Taxi választás a repülőtérre: elkövettük azt a hibát, hogy az ár alapján választottunk. A Barát taxi-t nyugodtan át lehet keresztelni Toprongy taxira. A kocsi kívül-belül piszkos, elhanyagolt, a csomagtartóban a bőröndünk egész úton, a fémen csúszkált, a belső kárpit le volt szakadva.
Ráadásul, megérkezésünkkor, a nagyhangú, darabos sofőr, nagy lendülettel kirántotta a bőröndünket, melynek azonnal leszakadt a füle, nyilván a csúszkálás során már megsérült. Legszívesebben én is hasonlót cselekedtem volna a sofőrrel.
Helyfoglalás a repülőn: a közel 10órás repülőút nagyon fárasztó, ezért célszerű azonos sorban, de a folyosó két oldalára kérni a jegyet, mivel így bármikor felállhatunk, kinyújtózkodni egy kicsit.
Megérkezés:
Tanzániába, a Kilimanjaro reptérre érkeztünk, ahol vízumot kellett váltani. Itthoni tájékoztatás szerint 50$/fő, de aki el tudta magyarázni, hogy egy szafari keretében azonnal továbbmegyünk Kenyába, annak csak 30$-t kellett fizetni, az idegenvezető ugyanis kint várta a csoportot.
A kenyai határon ismét vízumot kellett váltani, a szokásos 50$ fejében. Itt egységes volt a vízumdíj, viszont nem fogadták el a 2000 év előtt kibocsátott US$ bankjegyeket és az €-t sem.
Ilyen tapasztalatok után már rezzenéstelen arccal hallgattuk, hogy módosul a szafari útvonal, a és a korábbi esőzések miatt, a vadban sokkal gazdagabb Tsavo-West Nemzeti Parkot nem látogatjuk meg.
Látnivalók:
No de, ki törődik minden apró-cseprő dologgal, mikor nézheti a Kilimandzsáró hósipkás csúcsát. Fantasztikus látvány!!!
A kenyai határtól külön dzsippekbe szálltunk, melyek teteje felnyitható, mint nálunk nyáron az autóbuszoknál. A szabadon élő vadállatok így közvetlenül is megfigyelhetőek. Egy dzsippben, a helyi sofőrön kívül 4-5 turista fért el. A csoportunkat négy külön kocsiba helyezték el, és mivel idegenvezető csak egy volt, ő mindig váltogatta a helyét a kocsik között. Ahol nem volt angolul tudó utas, ott hiába magyarázott a sofőr, elég jó angolsággal, nem sokat értettek, csak láttak, bár az sem semmi.
A szafári:
Az Amboseli Nemzeti Parkot jártuk be, az autók csak a kijelölt úton közlekedtek és nem volt szabad kiszállnunk. A látvány csodálatos volt, bár más, mint a National Geographic felvételein. A távcső nagyon jó szolgálatot tett, szinte kézzelfogható közelségből lehetett tanulmányozni az állatok életét. Egész Kenyában tilos a vadászat, a törvény börtönnel fenyegeti az orvvadászokat.
Békésen legelésző zebrák:
Igazolványkép a hatalmas elefántbikáról:
Anya gyermekével:
Békés gazellák:
Láttunk még vízilovakat, zsiráfokat, kafferbivalyokat, hiénát, varacskos-disznót, strucc családot, rengeteg majmot, színpompás madarakat, magányos gnút, és gepárdokat. Ez külön érdekesség volt mivel a sofőr mondta, hogy a bozótosban csitát is láthatunk, persze, mi, akik Afrika ismereteit Tarzan kalandjaival kezdtük, rögtön a majmot kerestük, csak később jöttünk rá, hogy gepárdokról van szó. / cheetah – gepárd /
Sokat segített, hogy a gépkocsivezetők rádiókapcsolatban voltak egymással, és ha valaki észlelte a vadállatokat, azonnal hívta a többi autót is.
A Kibo Lodge:
Első éjszakánkat a vadon közepén fekvő Kibo Lodge-ban töltöttük. A lodge tulajdonképpen egy villanypásztorral körülkerített ősvadon jellegű terület, néhány központi épülettel és különálló sátrakkal vagy bungalókkal.
Kicsit tartottunk az éjszakától, a vadállatok üvöltésétől, de a turisták horkolásán kívül más zaj nem hallatszott, a reggeli madárcsicsergés már-már kakofóniába hajló intenzitása és sokrétűsége felejthetetlen volt.
Az afrikai éjszakai égbolt csodálatos látvány, mintha minden csillag a déli féltekén ontaná a fényét a legerősebben. Több-kevesebb sikerrel próbáltuk felfedezni a különféle csillagképeket, a Dél Keresztének a meghatározásában a vélemények megoszlottak.
A szafari végén Nairobiba buszoztunk, majd helyi járattal Mombasába repültünk. A főváros közbiztonságáról csak annyit, hogy a turisták előszeretettel nevezik Nairobbery-nek. / a főváros neve kombinálva az angol robbery – rablás szóval /
A Beach:
Szállodánk az un. Malindi Beachen található, ez Mombasától 110km. Az utak állapota a legrosszabb erdélyi utak minőségét is alulmúlták, a fenti távolságot, hatalmas döccenések közepette, 3,5 óra alatt tettük meg.
A szállodákat, kiválasztás előtt, érdemes megnézni az interneten, az árak között nincs érdemi különbség, mi egy kisebb, csendes, de magasabb színvonalú hotelt választottunk, amely telitalálatnak bizonyult.
Érdemes a medencék nagyságát, hangulatosságát figyelembe venni, mivel a tenger ill. itt az óceán állapota csak a helyszínen derül ki. Az Indiai Óceán itt, olyan piszkos, mocskos volt mintegy szennyvízcsatorna, fürödni nem lehetett benne.
A Dream of Africa Hotel:
Általános észrevételek:
Legalább alapfokú angol tudás nélkül az utazás sokkal kevesebb élményt nyújt. A szállodánkban, pl. csak mi ketten voltunk magyarok, de az angoltudás nemcsak a napi rutinfeladatok / étel rendelés stb. /elvégzését könnyíti meg, de ami ennél sokkal fontosabb, a beszélgetések során megismerhetünk egy másik népet, egy másik kultúrát.
A kenyai emberek általában nagyon kedvesek, udvariasak, mindig mosolyognak, az idegenek is Jambo-val köszöntenek, pl. amikor Tuk-Tuk-kal bementünk a közeli városkába, a mi kedvünkért kinyitották a helyi képzőművészeti biennále-t. A Tuk-Tuk egyébként Indiából, Dél-kelet Ázsiából származó, általában háromkerekű fedett kis jármű, mely nevét jellegzetes hangjától kapta. Jellemző még, hogy a két-három férőhelyre a helyi lakosok tucatja szokott bepréselődni.
Egy kisplasztika a biennáléról, kifejező címmel:
A szálloda tisztasága elsőrendű volt, ellentétben a településeken vagy az út mentén látottakkal. Soha nem értettem, hogy a szegénység miért párosul olyan gyakran az igénytelenséggel. Sajnos ez nálunk is fellehető jelenség.
Érdekes volt olvasni egy angol nyelvű falragaszt, amely arra kéri a turistákat, hogy ne osztogassanak cukorkát a gyerekeknek, mert a fogaik védtelenek a cukor okozta károsodástól. Lehet, hogy ezt nálunk is reklámozni kellene?
A világ több részén tapasztaltam, hogy ahol a természet bőkezűen bánik az emberrel, ott az ember általában lustává válik. Afrikában ez még annyiban is módosul, hogy rengeteg segélyszervezet támogatja pénzzel a Fekete Kontinenst, melynek nagy része eltűnik a korrupt politikusok, hivatalnokok zsebében, a köznép meg várja a támogatást, munka helyett. Akit érdekelnek a mai Afrika társadalmi, szociológiai viszonyai, az afrikai emberek mindennapi élete, Javaslom olvasásra:
Paul Theroux: Afrika, fekete csillag
című könyvét.
Végül egy praktikus tanács. Trópusról hazaérkezve a csomagot, felbontás nélkül, tegyük ki egy éjszakára, az erkélyre, ha véletlenül valami belekerült a holmink közé, az a magyar téli fagy elintézi.
Budapest 2007-02-07
Vincze Péter |
AJÁNLOM AZ OLDALT
